Bemutatkozás
Lakatos Zsófia
Zsófia szuggesztív előadó, aki magával ragadja a közönségét az első szótól az utolsóig, miközben értékes tudást nyújt, mély gondolatokat ébreszt és inspirál.
Lakatos Zsófia vagyok: író, motivációs előadó és ismert kommunikációs szakember. Tanácsadóként az elmúlt huszonöt évben számtalan multinacionális céget és magyar vállalatot ismertem meg. Sikerük minden esetben azon múlott, hogy a vezetők és a munkatársak mennyire eredményesek és elkötelezettek. Az eredményességhez pedig az kell, hogy egészségesek legyenek mentálisan, elégedettek a munkahelyen, és egyensúlyban legyen az életük. Motivációs előadóként fő témám a mentális egészség, az ember a sikerek vagy a sikertelenség mögött.
A Magyar PR Szövetség korábbi elnöke és örökös tagja, az Emerald PR ügynökség alapítója és ügyvezetője vagyok. Rendszeresen előadok hazai és nemzetközi szakmai konferenciákon, zsűrizek versenyeken, sokat publikálok, több egyetemen oktatok. 2013-ban Londonban szakkönyvem jelent meg, itthon elsőként kaptam meg a Fenntarthatóság Szakmai Követe díjat, több civil és szakmai szervezetben vagyok vezetőségi és bizottsági tag. 2024 novemberében jelent meg új könyvem „Éld az álmod” címmel. A könyv a tudatos teremtésről szól, azaz arról, hogyan tudjuk befolyásolni az életünket a gondolataink segítségével az üzleti- és a magánéletben.
ELŐADÁSOK
A siker és a sikertelenség mögött ugyanaz az ember áll.
Az ember a siker mögött
Nem lehet szétválasztani az üzleti életet a magánélettől, mert emberek vagyunk, nem gépek. Ha valaki nincs jól – fizikailag vagy mentálisan – az nem fog teljesíteni a munkájában sem. Ha lebontjuk a pozíciót, a szakmai hátteret, a tanulmányokat és a kapcsolati hálót, a végén ott marad az EMBER. Akinek sikere vagy sikertelensége azon múlik, hogy lelkileg jól van-e, vagy ahogy én mondom, „fel tud-e mászni a kőfalra”. Ez az előadás arról szól, hogyan tudunk felmászni arra a bizonyos kőfalra, ahonnan látni a tájat, ahol a sikerek kezdődnek.
Éld az álmod!
Le kell szoknunk arról, hogy másra mutogatunk, ha nem sikerülnek a dolgaink, és a körülményeket okoljuk a boldogtalanságért. Mert az az igazság – és ezt tényleg nehéz elfogadni -, hogy a legtöbb esetben egyes-egyedül rajtunk múlik, hogy mit hozunk ki az életünkből. Egyrészt azon, hogy mennyi energiát fektetünk abba, hogy megvalósítsuk a terveket; másrészt azon, hogy a gondolatainkkal ne bojkottáljuk a sikert. A kulcs ahhoz, hogy valóban elérjük, amiről álmodunk, a tudatos teremtés, más néven manifesztáció. Mert a jövő nincs kőbe vésve, és a gondolataival teremteni mindenki képes, csak meg kell tanulnia, hogyan csinálja.
Tudatosan
Tudatosnak lenni azt jelenti, hogy én irányítom az életem, én döntök a sorsomról. A legtöbb ember életét azonban nem saját maga irányítja, hanem valaki más, valakik mások. Ez az előadás arról szól, kik és hogyan befolyásolnak, manipulálnak minket, és mi hogyan befolyásolunk és manipulálunk másokat. A kommunikáció titkai közérthetően és viccesen.
A nő ereje
A nők, ahogy idősebbek, egyre bölcsebbek is lesznek. Egyre nagyobb erőt képviselnek, egy olyan hatalmat, amely félelmetes. Ezért a társadalom belekényszeríti a nőket az örök fiatalság elvárásába. Nagy bátorság kell ahhoz, hogy merjünk öregedni, merjük elfogadni mindazt az adományt, ami a korunkkal jár. Ez az előadás elsősorban hölgyeknek szól arról, mit tehetünk azért, hogy könnyebb legyen elfogadni a változást, és megélni az életünket úgy, ahogy eddig nem tudtuk.
Média
KREATIV.HU
„Ha jól van a vezető, valószínűleg jól van a csapata”
IVÁNYI ORSOLYA
Tudatos teremtés – lehet, hogy mindannyiunkban ott van? Lakatos Zsófiával beszélgettem
EGY BÖGRE KÁVÉ PODCAST
ELÉRHETŐSÉGEK
Lépjen velem kapcsolatba!
zsofia.lakatos@emeraldpr.hu
Telefon
+36 30 9289 647